Fejléc
 
Letöltés
Kálvin Kamera fesztivál Debrecen
2007. szeptember 6–14.
 

I. KI MIT LÁT… a kálvinista Rómában?
II. Adj öt percet a Földünk klímája megmentéséért!


Pályázat diákok számára rádió és televízió kategóriában

I. A közösség, a közösségépítés
Az idei tévés versenynek egy témakiírása lesz. Amint az elnevezésből is kiderül,
arra vagyunk kíváncsiak, hogy fiatal versenyzőink hogyan tudják tartalommal,
ötlettel, kreativitással megtölteni ezt a témát, amely inkább keretet ad az ötleteknek,
mintsem korlátokat. A forgatásnak két fontos kritériuma van, egyrészt a filmnek
a vendéglátó Debrecenben kell megforognia, másrészt pedig szólnia kell
a Magyar Református Egyház idei témaválasztásáról, a közösségről,
a közösségépítésről. Az induló csapatoknak ebben a témában kell kereken
ötperces anyagot készítenie a nevezési lapon is található műfajok
(riport, portré vagy etűd) közül kiválasztva egyet.

Légy te a televízió vagy a rádió krónikása! Készülj fel otthon, itt, Debrecenben
pedig készítsd el műsorodat, add hírül a világnak 5 percben! Meséld el a televíziózás
vagy a rádiózás eszközeinek segítségével például azt hogyan vigyázzák a múltjukat,
református értékrendszerüket az itt élők, és milyen jövőt álmodnak róla!

II. Környezetvédelem, klímaváltozás
Van öt perced? Készítsd el azt a mozgó- és beszélő képet,
aminek leforgatására mindig is vágytál, amikor élő környezetünk romlását láttad.
Kapj elő egy kamerát, kicsit vagy hagyományosat, és készítsd el életed szenvedélyes
sztoriját, amivel te is hozzájárulhatsz a világ megmentéséhez.

Tárj fel tényeket, vagy szólaltass meg jó arcokat, vagy csak nézd,
„hogy úszik el a dinnyehéj”!

Lehetsz komoly és ironikus, lelkesült és tényszerű.
Egy a cél: megtorpantani, rácsodálkoztatni emberek sokaságát arra a világra,
amiben élünk, arra, amit teszünk, vagy inkább nem teszünk környezetünk
megtartása, ápolása terén. Villantsd fel, ha tudod, a klímaváltozás
szörnyű távlatait, de ne titkold a reményt, a kiutat sem!

Fontos!
Azoknak a jelentkezőknek, akiknek nevezését visszaigazoltuk,
a Kálvin Kamera fesztivál összes programján való részvétel továbbra is ingyenes.
Azaz átvállaljuk az ellátás, a szállás és a fesztiválon való részvétel költségeit.
A versenyre nem csupán magyar protestáns intézményekből,
hanem külföldi intézményekből is várunk jelentkezőket. Így a magyar nyelvű
produkciók mellett a médiaversenyen magyar nyelvű, de angol feliratozású vagy
angol szinkronizálású alkotások is születnek.

Kérdéseiteket, észrevételeiteket várjuk az info@kalvinkamera.hu címen.